Reál Osztályok Találkozója - előzetes

21. ROT előzetes

 

A Leonar3Do standja a Las Vegas-i CES-en

Nagy sikert aratott januárban a Las Vegasi CES-en  (a szórakoztatóelektronika legfontosabb seregszemléjén) az utóbbi évek egyik legjelentősebb magyar informatikai innovációja, a Rátai Dániel által kifejlesztett Leonar3Do háromdimenziós „valami”, hivatalos nevén virtuális valóság platform és formatervező szoftver.

 

Ennek az eszköznek a bemutatása lesz az idei ROT fő programja.

 

A ROT közönsége három dimenzióban láthatja majd, hogyan lehet a „térbeli egér”-rel (ma már inkább „madár”-ként emlegetett eszközzel) térbeli formákat tervezni, ill. valódi tárgyakat digitalizálni.

 

 

 

 

Ismét vendégünk lesz a ROT-on az ”Agykutatás Nobel-díjával” kitüntetett Somogyi Péter akadémikus.

 

 

 

2012. március 23-én 16 órai kezdettel tartjuk a 21. Reál Osztályok Találkozóját.

Minden érdeklődőt szeretettel hív a rendező 11. a osztály.

A rendezvény tervezett programja:

  • Rátai Dániel világhírű találmányának, a Leonar3Do rendszernek 3D-s előadásban történő bemutatása.

  • Somogyi Péter akadémikus kihirdeti az általa – szentendrei, csíkszeredai és dunaszerdahelyi diákoknak - meghirdetett 7. Oxfordi Ramon y Cajal ösztöndíj pályázat eredményét.

  • A 11. a osztály tanulóinak reál és természettudományi témájú előadásai és kísérletei.

  • Fogadás a menzán.

 

Share
Share