Újból a legjobbak között a kompetenciaméréseken

A most nyilvánossságra került országos kompetenciaméréseken a Móricz ismét a térség legjobb iskolái közé került.

2011 óta kiemelkedőek az eredmények (egy ízben a legjobbak voltunk, egyszer harmadikok és immáron másodszorra foglalhatjuk el a második helyet a szentendrei kistérségben.) Négy év távlatából az eredményeket már nem lehet egy kiemelkedő év véletlenszerű sikerének elkönyvelni. Idén -a négy évfolyamos gimnáziumok között- iskolánkat Szentendrén csak egy középiskola előzi meg, de Budapest harmadik kerületében is mindössze egyetlen békásmegyeri gimnázium eredményei jobbak szignifikáns mértékben.

A jelenleg 11. évfolyamos diákok megtekinthetik egyéni eredményüket a méréskor kiosztott egyedi mérési azonosítójuk segítségével az alábbi honlapon. Felhívjuk figyelmüket, hogy csupán a kompetenciamérések képességpontjai alapján sem az iskolákat sem az egyes tanulókat minősíteni nem lehet! A mérések elemzése összetett, bonyolult feladat. Mivel a mérések a tanulóknak nem a tárgyi tudását, egyéni motivációját, hanem "csak" szövegértési és matematikai kompetenciáját (mennyire tudja alkalmazni ismereteit) mérik, a gyerekek nem csupán ezektől az eredményektől lesznek pl. jó tanulók vagy sikeresek a továbbtanuláskor. Eredményük inkább arról ad tájékoztatást mire képesek és fejlődtek-e, milyen mértékben fejlődtek a nyolcadikos mérésük óta.

  1. szentendrei gimnázium Móricz Gimnázium 3. szentendrei gimnázium 4. szentendrei gimnázium
matematika átlageredmény (képességpont) 1851 1760 1760 1701
szövegértés átlageredmény (képességpont) 1811 1751 1723 1674

 

Egyéni tanulói eredmények (mérési azonosító szükséges!)

Iskolák eredményeinek megtekintése (iskola neve vagy OM-azonosítója szükséges)

Share
Share