Kutyák és könyvek

Kutyák és könyvek

Az idei tanévben második alkalommal rendeztük meg a 9-10. évfolyamosok számára a Móricz Zsigmond Irodalmi Versenyt. Ezen a háromfordulós versenyen 11 csapat vett részt. Az első fordulóban iskolánk névadójához kapcsolódó feladatokat kellett megoldani, a második részben az irodalmi tananyagban való jártasságukat bizonyíthatták a versenyzők. A szóbeli forduló feladatai Mark Haddon, A kutya különös esete az éjszakában című művéhez kapcsolódtak. A diákok a mű főhőséhez hasonlóan nyomozhattak, bár most gyilkos helyett szavakat kereshettek. Nagyon népszerű volt az a feladat, amelyben irodalmi műben szereplő híres kutyákra kellett ráismerni. A verseny során nagyon sok kreatív szövegalkotási feladatot kellett megoldani a résztvevőknek, védőbeszédet, vitaindítót írni, hexameterben verselni. Nekünk, tanároknak különösen nagy élmény volt a felszólalásokat hallgatni. A csapatok amellett érveltek, hogy iskolánk is kapcsolódjon az autizmus világnapjának megemlékezéséhez, hiszen az olvasott mű során megismerkedhettek egy autista kisfiú világával. Néhányan amellett érveltek, hogy Mark Haddon könyve legyen kötelező olvasmány, hiszen a regényből sokat tanulhatunk a toleranciáról, mások elfogadásáról.

A május 23-án tartott eredményhirdetésen a versenyzők Kerezsi Csaba igazgató úrtól vehették át az ajándékokat, a győztes csapatot édes meglepetés várta.

Az első helyezett csapat:Szekeres Lajos, Takács Balázs, Virág Benedek 10.a

A második helyezettek: Böttkös Nóra, Gyerő Bíborka Kádár Máté, Molnár Zsuzsanna 10.b

A harmadik helyen végeztek a 10.c osztály tanulói: Gömör Viktória, Lendvai Zita, Vastag Klaudia

Gratulálunk a helyezetteknek!

 

A szervező magyartanárok

Share
Share