Városi ünnepség móriczosokkal

Az idei évben a Móricz Gimnázium készítette az ünnepi műsort Szentendre város október 23-i ünnepségén. A műsort a 10. C osztály adta elő...

 „1956. október 23-ára és a forradalomra emlékezve azt gondoltuk végig, miért is lehet ez az ünnep mindenkinek ünnep. Annak is, aki átélte eseményeit, távolabbi vagy közelebbi következményeit. Vagy nekünk -10. C osztályosoknak-  akiknek ez már történelem. Olyan értéket emeltünk ki a forradalom eszméi, tervei közül, mely elbukott ugyan, de soha nem bukhat meg és az emberi lét alapvető szükséglete. Ez az érték a szabadság. A szabadságot felöltöztettük a magyar nemzeti múlt és kultúra díszeivel és büszkeségeivel, és így jelenítjük meg 1956 kapcsán.” Ezek voltak bevezető gondolatai a 2014. október 23-i szentendrei városi ünnepségnek, melyet iskolánk diákjai adtak elő. A műsorban részleteket hallhattunk Füst Milán, Márai Sándor Örkény István és Hamvas Béla műveiből.  Kiss Dénes megzenésített versére táncoltak az ünnepség szereplői. A 10.c osztály tanulóin kívül Juhász Júlia énekelt népdalokat, az Ablak a fényre című zeneszámot néhány énekkaros lány közreműködésével, Márta Attila gitárkíséretében hallhattuk. A műsort összeállította és betanította Kerezsi Csaba tanár úr. A táncot megtanította és koreográfiáját elkészítette: Sárospataki Barnabás tanár úr. A műsor színpadra állításában közreműködött Gergi Erna, Révész Dorkás és Sebők Katalin tanárnő.

 

 

  

Share
Share