Móricz Zsigmond Irodalmi Verseny - 2017

Befejeződött az idei Móricz Zsigmond Irodalmi Verseny.

Június 8-án véget ért az idei Móricz Zsigmond Irodalmi Verseny. A 9-10. évfolyamosoknak megrendezett versenyen kilenc csapat indult, mindegyik három fővel. Az  első, írásbeli fordulóban a 200 éve született Arany Jánosra és költészetére vonatkozó feladatokat kellett megoldaniuk a versenyzőknek, a második fordulóban pedig Eve Ainsworth 7 nap c. regényéhez kapcsolódó játékos feladatokat.

A verseny III. helyezettje a 9. a osztályos „állományból törölve” csapat lett. Csapattagok: Batka Kriszti, Fülöp Máté, Vass Balázs. Megosztott második helyezést ért el a 10. b-s Triumvirek (Glasz András, Gyenes-Kovács Barnabás, Hegedűs Krisztián) és a  9. a-s Ciccaa  csapat (Bálint Gergő, Orosz Máté, Prónai Sára).  A versenyben a 10. b-s Aranyosak csapata végzett első helyen (Arany Júlia, Kecskés Andrea, Kováts Angéla). A helyezést elért csapatoknak igazgatóhelyettesünk, Kónya Noémi tanárnő nyújtotta át az oklevelet. A megoldásokat Szarvas Rita tanárnő és Szaszákné Sebők Viola tanárnő zsűrizte. A verseny végén apró ajándékok közül választhattak a versenyzők.

 

Videók és fotók a versenyről

 

Íme egy kis ízelítő a verseny feladataiból:

A következő fogalmazást Ki az igazán erős? címmel a győztes csapat írta Eve Ainsworth egy iskolai zaklatás történetét feldolgozó regényéről:

Kezdetben Kez látszik erősnek és Jess gyengének. De ez vajon tényleg így van?

Kezről tudjuk, hogy menő, csinos, barátokkal van körülvéve, de később kiderül, hogy az ő élete sem olyan fényes, mint amilyennek látszik, hiszen egy bántalmazó apa árnyékában él. Jess pedig Kez szöges ellentéte, viszont otthon feltétlen szeretetet kap anyukájától és húgától.

Kez megtalálja Jess gyenge pontjait, de miért lehetett szüksége arra, hogy bántalmazóvá váljon? Ettől érezte magát erősebbnek és fontosabbnak annál, mint amilyennek valójában gondolta magát. Megjátszotta magát a barátai előtt. Jess derekasan tűrte a bántalmazásokat, elég türelmes volt Kez piszkálódásaihoz, ebben nyilvánult meg Jess igazi ereje. Nem tört meg annyira, hogy ő maga is bántalmazóvá váljon. Végül képes volt sérelmeit félretéve megmenteni Kezt saját magától, az öngyilkosságtól.

Szerintünk a könyv végére mindketten megerősödtek annyira, hogy el tuják fogadni önmagukat és a körülöttük lévőket.

 

Egy másik feladat megoldásakor a versenyzők szerelmes vagy „szakítós” SMS-verset írtak egy Varró Dániel verseiben fellépő üzenetküldőnek:

szija te tapló gyász

még egy üzi és megy a tiltás

más ember a helyedben magának gödröt ás

ez egy kendőzetlen szakítás

(írta  Batka Kriszti, Fülöp Máté és Vass Balázs)

 

én teveled nem chatelek

mert ezek a versek nem tetszenek

az sms meg túl drága

isten veled pláza ásza

(írta  Glasz András, Gyenes-Kovács Barnabás és Hegedűs Krisztián)

 

# Szakítás

SMS-ben szerelmet vallani kínos, ciki,

Többet nem fogok válaszolni, szmájli.

Leveleiket lehullajtották már a fák,

Én is doblak most téged, dislike.

(írta Arany Júlia, Kecskés Andrea, Kováts Angéla)

 

sms # 0

eme sms-ben, mely

neked lett teremtve,

ecsetelem, e szerelem

elemészthetetlen…

(írta  Báint Gergő, Orosz Máté, Prónai Sára)

 

Minden résztvevőnek gratulálunk a versenyen nyújtott teljesítményéhez!

 

 

 

Share
Share