Német olvasóverseny

Gimnáziumunk némettanárainak munkaközössége a 2017/18-as tanévben német olvasóversenyt hirdet diákjaink részére a következő feltételekkel:

1. A verseny tartalma: Október és március között 3 rövid, XX. századi német prózai mű elolvasása, és a kapcsolódó feladatlapok szókincsfejlesztő, internetes kutató, szövegértési és kreatív szövegalkotó feladatainak elkészítése.

2. A verseny célja:

- A tanórákon elsajátított németnyelv-tudás (szókincs és nyelvtani struktúrák) alkalmazása és továbbfejlesztése élményszerző irodalmi művek olvasásával.

-  Betekintés a XX. század második felének német rövidpróza-irodalmába.

3. A verseny lebonyolításának módja:

A verseny 3 fordulóból áll. Az első két fordulót a résztvevők otthon töltik ki, a harmadik feladatlapot az első két forduló során az első tíz helyet elért versenyzők a gimnáziumban készítik el. Az egyes fordulók szövegeit és feladatlapjait a résztvevők a némettanáraiktól kapják meg, és nekik adják le a feladatlapokon feltüntetett határidőig. Az egyes fordulók során elért eredmények a német faliújságon olvashatók. A versenyben résztvevők némettanáraiktól ötösöket kapnak, a verseny végén az első három helyezett tárgyjutalomban részesül.

 

Jó versenyzést kíván: Tóth István némettanár. 

Share
Share