Reál tagozat

AZ ÚJJÁSZERVEZETT REÁL TAGOZATOS KÉPZÉS


1989-ben újraindult a tagozatos rendszer a Móricz Zsigmond Gimnáziumban. Elsőként a természettudományos osztály tömörítette azokat a matematika-fizika-kémia iránt érdeklődő tanulókat, akik reál irányban akartak továbbtanulni. A korábbi - minden szempontból azonos összetételű - osztályoknál optimálisabb továbbtanulási feltételeket biztosított az azonos érdeklődésű diákok egy osztályba terelése. Az új képzés sajátossága az volt, hogy a három kiemelt tantárgyból az első két évben egy-egy többlettórát biztosított, ez magas szinten megalapozta az utolsó két év - egyéni - fakultációs óraválasztását.
Az első osztályokat tanító tanárok hatalmas lelkesedéssel vonták be a tanulókat a komoly munkába. A legtehetségesebb és legnagyobb munkabírású tanulók még hagyományos szakkörökben is dolgoztak.
A szakmai munka komolyságát és színvonalát a tanulmányi versenyeken elért eredmények számának növekedése és a reál tárgyak érettségi eredményei jól tükrözték. Az első két természettudományos osztály reál tárgyakból elért érettségi eredményei azóta is megismételhetetlennek bizonyultak. A teljes osztályok matematika érettségi átlaga 4,4 és 4,5 volt, a többi reál tárgyból is hasonlóan szép eredményt értek el.
A reál képzés színvonalát évtizedekre meghatározta, hogy az iskola éppen túl volt az új építésű, korszerű épületbe való költözésen. Az iskola vezetésének támogatásával a munkaközösség tagjai jól felszerelt szaktantermeket és szertárakat alakítottak ki.
A reál és műszaki pályák iránti érdeklődés országszerte jelentkező visszaesése hatással volt ezekre az osztályokra is. Néhány évig csak félosztálynyi jelentkező volt a - közben reálra átkeresztelt - tagozatra, mely egy normál csoporttal kiegészülve szerveződött osztállyá.
Komoly szerkezeti változás volt, hogy a reál osztályok három - érdeklődés szerint választott - csoportjának egyikébe lehetett felvételt nyerni. Ettől kezdve a csoportok profiljának megfelelő tárgyak tanítása csoportbontásban történt, és igény szerint kiegészültek egy-egy többletórával. Kezdetben biológia-kémia, műszaki és közgazdasági csoportokkal indult képzés a reál osztályokban. Egy-két év után a közgazdasági csoport a humán osztályba került, amit az informatika, majd az összevont műszaki-informatika csoport váltott a reál osztályokban.
Ujabb változást hozott a 2004/2005-ös tanévben a kétszintű érettségire való áttérés. A reál osztály csoportjainak meghagyása mellett a csoportbontások megszűntek, az adott csoportok egy-egy pluszórában egészítik ki a tananyagot és fejleszthetik tovább az adott területhez tartozó készségeket. Az évek során bekövetkező változásokat az igényekhez és a változó feltételekhez való igazodás indokolta és kényszerítette ki. A most érvényes reál tagozat további sajátosságai a Képzési rendszerünk oldalon olvashatók.

Az 1989 óta újra létező reál osztályokban folyó színvonalas munkát az országos tanulmányi versenyek döntőiben rendszeresen elért kiemelkedő eredmények is bizonyítanak, melyek gyűjteménye a Versenyeredményeink oldalon található.

A reál osztályok szakmai munkáját, arculatát színesítik a mára már hagyománnyá vált rendezvények, programok és feladatok.

  •   A több évtizede megrendezésre kerülő Reál Osztályok Találkozója (ROT). Ez a mindenkori 11.-es reál osztály diákjainak természettudományi és reál témájú előadásaiból, kísérleteiből összeállított délutáni program a többi reál osztály részvételével. A hetekig tartó felkészülést az osztályt tanító tanárok segítik, és a rendezést az osztályfőnök irányítja.
    Néhány éve neves előadót hívunk meg a rendezvényre, hogy előadásukkal, tudományos munkájuk megismerésével közelebb hozzuk, népszerűsítsük diákjaink körében a tudományos munkát, a kutatói pályát.
  •  2006 óta a ROT-on kerül sor Prof. Somogyi Péter (MTA levelező tagja, az Oxfordi Egyetem Anatómiai Neurofarmakológiai Intézetének igazgatója) által minden évben meghirdetett Oxfordi Ramon y Cajal ösztöndíj pályázat eredményhirdetése is. A szentendrei, csíkszeredai és dunaszerdahelyi középiskolások körében meghirdetett tanulmányi ösztöndíj pályázat nyertese  az Oxfordi Egyetem - professzor úr által vezetett - intézetében tölt el 1-2 hónapot

  • A  2007 óta évenként meghirdetett Mindentudás Gimnáziuma előadássorozat. Havi rendszerességgel látogatjuk ill. vetítjükévelején összeállított program alapján –  a budapesti egyetemek (BME, ELTE) középiskolásoknak tartott előadásait és rendezvényeit.
  • Öko-iskolához híven megoldott a szelektív hulladékgyűjtés az iskolában. A reálos diákok vállalt feladata az iskolában összegyűjtött Al-dobozok és  PET-palackok préselése és zsugorítása.

E rendezvények, programok történéseit tematikus oldalak foglalják össze.

 A reál tagozat újraindításának és a hozzá kapcsolódó hagyománnyá vált rendezvények ötletgazdája és egyik szervezője Maknics Gábor kémia-fizika szakos tanár, aki a munkaközösség minden tagjával együtt azon dolgozik, hogy a természettudományok és a reál tárgyak iránti érdeklődés és továbbtanulási kedv javuljon.

Share