Az alábbiakban a Nyílt napok időpontjairól, menetéről, a jelentkezés módjáról tájékozódhatnak.
Kedves Felvételizők!
A nyílt napokat tagozati jelleg szerint szervezzük. Ez azt jelenti, hogy az adott napon:
- az idegen nyelvi vagy humán vagy reál tanulmányi területnek megfelelő órák vannak többségben.
- a látogatható órák után a jövő évben a tagozatokon várhatóan tanító pedagógusokkal lehet találkozni, akik röviden elmondják a tagozati jellemzőket, kérdezni lehet tőlük, beszélgetni lehet velük.
- természetesen van olyan óra is, amely nem a tagozati jelleget mutatja be, hiszen a leendő diákok nem csak tagozati órákon fognak részt venni.
A program előzetes regisztrációt igényel, amelyet a felveteli[kukac]mzsg.hu címen lehet megtenni november 24-től. Az e-mailben a jelentkező nevét és a választott napot kell megadni.
A nyílt napok menete:
- az iskolába minden alkalommal 1/2 9-re kell megérkezni, a regisztrációkor ki kell választani a megtekinteni kívánt órákat.
- tanítási órákat megnézni a 2-4. tanítási órában lehet (9,55 és 11,30 között)
- utána nyílik lehetőség a szaktanárokkal való beszélgetésre vagy az iskola bejárására a diákönkormányzat által delegált tanulókkal.
A gimnázium ad igazolást a programon való részvételről, de ennek elfogadásáról a tanuló általános iskolája dönt.
Időpontok:
- Humán tagozatos nyílt nap: 2014. december 2., kedd, 8,30 – 12,00
- Reál tagozatos nyílt nap: 2014. december 3., szerda 8,30 – 12,00
- Idegen nyelvi nyílt nap: 2014. december 10., szerda, 8,30 – 12,00
A vízilabda, kézilabda specializáció iránt érdeklődő tanulók számára az egyesületek képviselőivel szervezünk beszélgetést, melynek időpontjáról e-mailben küldünk értesítést. Ennek érdekében kérjük, hogy azok a sport iránt érdeklődők, akik még nem tették meg, regisztráljanak Gólyahír programunkra:
https://www.mzsg.hu/felvetelik/golyahir-regisztracio
Januárban további nyílt napokat szervezünk igény szerint. Mivel a férőhelyek végesek, akinek most esetleg nem jut hely, januárban biztosan talál magának más időpontot!