A következő nyílt napunk december 11-én, szerdán lesz. Kérjük, jelentkezés előtt olvassák el figyelmesen az információkat!
Az eddigi négy nyílt napon 120 tanulónak tudtuk biztosítani a látogatás lehetőségét. A meghirdetett szabad helyek azonban pár óra alatt beteltek, és nagyon sok jelzés érkezett hozzánk azoktól, akik nem tudtak regisztrálni. Úgy döntöttünk, hogy átdolgozzuk az eddig bevált rendszerünket, mert az eddigi gyakorlatunkkal nem tudjuk kielégíteni az igényeket.
December 11-én két turnusban, összesen 100 tanulót fogunk fogadni az alábbiak szerint:
- A nyílt napon való részvétel csak online regisztrációval lehetséges. Regisztrációkor ki kell választani, hogy a tanuló melyik turnusban szeretne részt venni.
- Az 1. turnusra regisztrálóknak 8:45-re kell megérkezni a Gimnáziumba. A 2. turnusra regisztrálókat 9:40-re várjuk.
- Érkezést követően az aulában át kell venni a beléptető kártyát, amelyen szerepelnek a választott tanórák, azok pontos időpontjai és helyszínei.
- A két tanóra egyike nyelvi óra (angol, német, francia vagy olasz) vagy testnevelés. A választást az online regisztrációkor kell jelezni. A második tanóra közismereti óra. Regisztrációkor a tanuló jelölheti, hogy humán vagy természettudományos órát szeretne meglátogatni.
- A két tanóra megtekintése után lehetőséget biztosítunk az iskolavezetéssel való beszélgetésre vagy az iskola bejárására a diákönkormányzat által delegált tanulókkal.
A nyílt napon való részvétel regisztrációs űrlapja a kiválasztott időpontra kattintva érhető el.
Az űrlapon személyes adatokat is meg kell adni. Kérjük, ezek megadása előtt olvassák el a adatok kezeléséről szóló tájékoztatást.
Regisztráció hiányában sajnos nem tudunk tanulót fogadni. Kérjük, hogy egy tanuló csak egy alkalommal vegyen részt nyílt napon!
A Gimnázium ad igazolást a programon való részvételről, de ennek elfogadásáról a tanuló általános iskolája dönt.
Tájékoztatjuk a Kedves Szülőket, hogy a nyílt órák megtekintésére elsősorban a tanulókat várjuk. Szülőt akkor tudunk nyílt órára fogadni, ha a tanulók közül valaki visszamondja, és így hely szabadul fel. A gyermeküket természetesen elkísérhetik, megvárhatják őket az aulában, és az órák utáni beszélgetésre is szívesen látjuk Önöket. Megértésüket köszönjük!
Időpontok és jelentkezés (december 9. 10:00-ig):