Dálnoki Gabriella

Olasz nyelv

 

Magyar-olasz szakos középiskolai tanár vagyok. Diplomámat 1980-ban szereztem a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán.

Közvetlenül az egyetem után tanítottam a budapesti Vörösmarty Gimnáziumban és a kőbányai Szent László Gimnáziumban, ahol korábban én is érettségiztem.

Később az IRI olasz állami holding budapesti képviseleti irodájában kaptam tolmács-fordítói állást, mely irodának később a vezetője lettem. 18 évig dolgoztam itt, ahol megismerkedtem a férjemmel, aki olasz állampolgár.

A Móricz gimnáziumban 2010 óta tanítok, ahol a közreműködésemmel alakítottuk ki az olasz nyelv helyi tantervét, mert korábban az iskolában nem volt olaszoktatás. Nagy örömömre szolgál, hogy e tanévtől kezdve a diákok az olaszt is választhatják felmenő rendszerben második idegen nyelvként, mert úgy tapasztalom, hogy nagy az érdeklődés a nyelv iránt.