
Gergi Erna
Földrajz –Testnevelés szakos tanári diplomámat 1998-ban szereztem az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán. Pályámat a budapesti József Attila Gimnázium és Általános Iskolában kezdtem. Időközben a Miskolci Egyetemen marketinget tanultam, majd a diploma megszerzése után pedagógus pályát elhagyva ezen a terülten kezdtem el dolgozni. 10 év után tértem vissza a tanári pályára és próbálom a mindennapi testnevelés mellett megszerettetni a mozgást és a sport örömét a diákokkal. 2015-ben mestertanári diplomát szereztem. Rendszeresen tartok testnevelő tanári továbbképzéseket és részt veszek Szentendre és a környező települések diáksportéletének szervezésében is.
20 év versenysport áll mögöttem. NB I-es és NB I/B-s csapatokban kézilabdáztam. Szakedzőként Ifjúsági és serdülő csapatokkal városi és megyei szinten értünk el sikereket.