Szentendrey Rita

Igazgatóhelyettes (Matematika, fizika, informatika)

 

Matematika – fizika – informatika szakos középiskolai tanár vagyok. Diplomáimat a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán szereztem 1998-ban, illetve 2000-ben.
A Móricz Zsigmond Gimnázium tantestületének 2000 óta vagyok tagja. A 2012/13-as tanévtől igazgatóhelyettesi munkakörben dolgozom, melyhez a Budapesti Műszaki Egyetem Közoktatási vezető szakirányú továbbképzését végeztem el.
Számos szakmai és módszertani továbbképzésen vettem részt, melyek tapasztalatait igyekszem szaktanári, osztályfőnöki, igazgatóhelyettesi munkámba beépíteni.
A diákokkal végzett tevékenységek során kiemelten fontos számomra a fenntarthatóság szemléletének erősítése és a pályaorientáció segítése. Innovátor mesterpedagógus programom keretében elindítója és vezetője vagyok az iskolakert-projektünknek. Több éve koordinálom a United Way Magyarország Alapítvány InnoMate programját iskolánkban, melynek fő célja a diákok vállalkozói, munkavállalói készségeinek, képességeinek fejlesztése.
Bízom benne, hogy a fenntarthatóságra, a pályaorientációra helyezett fókusszal eredményesen segíthetem diákjaink jövőképének formálódását.