Marton Beáta

Német nyelv, Spanyol nyelv

Német-spanyol  középiskolai tanári szakon végeztem a budapesti Eötvös Loránd Egyetem Bölcsészettudományi Karán 1990-ben. Ezután évekig nyelviskolákban, cégeknél tartottam nyelvtanfolyamokat, emellett  rendszeresen vállaltam fordításokat és magántanítványokat ( mivel angolból is felsőfokú nyelvvizsgám van, ezt a nyelvet is régóta tanítom). Akkoriban az idegen nyelvek tanulása volt a legfőbb hobbim, ezért hollandból, olaszból és eszperantóból is letettem a középfokú  nyelvvizsgát.

2005-ben a veszprémi Vetési Albert Gimnáziumban kezdtem ténylegesen középiskolai tanárként dolgozni , aztán amikor  2008-ban Balatonfüredről visszaköltöztünk Szentendrére, a Budai Középiskolában folytattam (ide jártam középiskolás koromban én – bár akkor még Táncsics Mihály Gimnáziumnak hívták … ). Mindkét szakomat tanítottam, és osztályfőnök is voltam; legnagyobb teljesítményemnek azt tartom, hogy a 26 fős végzős osztályom 26 nyelvvizsgával zárta le középiskolai tanulmányait. 2017-től dolgozom az Óbudai Waldorf Gimnáziumban, jelenleg  félállásban, ahova elsősorban az alternatív szemléletű, gyermekközpontú pedagógia iránti érdeklődésem vonzott.

2022 szeptembere óta német -spanyol szakos óraadó vagyok a Szentendrei  Móricz Zsigmond Gimnáziumban. Ezzel végre lehetőséget kaptam, hogy a szülővárosomban (is) taníthatok, ami nagy öröm számomra…