A projekthét  keretében az ország egyik legismertebb, legolvasottabb internetes lapjánál, az  Indexnél jártunk a 9.b-sekkel.

Néha jó kimozdulni a passzív iskolai környezetből és megtapasztalni valamit, amiről eddig csak elméletben hallottunk.

Az épülethez érve kicsit keresgélnünk kellett, mert több internetes újság szerkesztősége szomszédos az Indexével, mint később megtudtuk, az egy tulajdonosi kézben található lapokat költöztették közel egymáshoz.  Ahogy beléptünk az ajtón hirtelen úgy éreztem magam, mintha egy másik világba csöppentem volna. Rengeteg gép mögött ülő ember, egy közös tér, mint az amerikai filmekben. Középen nagy tévé, és újságokkal, plakátokkal díszített helyiség. A központi képernyőn épp valamelyik külföldi tévétársaság hírműsora ment.

A főszerkesztő-helyettes, Haász János fogadott és átvezetett minket az elfoglalt emberekkel teli helyiségeken keresztül egy szobába, ahol a szerkesztőségi megbeszéléseket is tartják. Egy információval teli, érdekfeszítő bevezető után megkért minket, hogy bátran kérdezzünk tőle. A kérdéseinkben nem volt hiány. A témába nagyon beleástuk magunkat és mindent alaposan kimerítettünk. Ami köszönhető volt egyrészt annak, hogy valóban rengeteg kérdésünk volt, másrészt a főszerkesztő-helyettes közvetlenségének. A beszélgetés végére teljes betekintést kaphattunk egy, az  Indexnél dolgozó újságíró hétköznapjaiba, tisztába jöttünk a hírszerkesztés menetével, a hírválogatás kritériumaival, a hírforrások felhasználásának mikéntjével. Volt, akit  a terepmunka vagy a videózás, volt, akit a dolog informatikai része érdekelt jobban. Sok információval és jó hangulatban köszöntünk el. Jó volt, hogy egy napra belecsöppenhettünk ebbe a világba. A program végét egy kávézóban zártuk, megvitatva a hallottakat, ahová azután, épp az indexesek jöttek forgatni.

 

                                                                                                                                                                                                                                    Szabó Borka