„Az élet zene nélkül egyszerűen tévedés, fáradtság, száműzetés.”
/Nietzsche/
Kedves Érdeklődő!
Jelenlegi oktatási rendszerünk kétféle intelligencia fejlesztésére helyezi a hangsúlyt: verbális-nyelvi és logikai-matematikai. Pedig ezeken kívül még 7 másik intelligencia-típus is létezik, melyek között olyan, nem kevésbé fontosak találhatók, mint: térbeli-vizuális, zenei, testi-mozgáskoordinációs, inter- és intraperszonális, érzelmi, valamint természeti. Igazság szerint nagyon fontos lenne, hogy mindegyiket egyenlő mértékben tudjuk gyermekeinknél, diákjainknál fejleszteni annak érdekében, hogy minél harmonikusabb személyiséggel, minél átfogóbb tudással kerüljenek ki védőszárnyaink alól az érettségit követően. Zenetanárként ezt a szemléletmódot próbálom megvalósítani gimnáziumunkban – a zene nyelvén keresztül.
A zene ugyanis számos területen fejleszti egyébként nemcsak a gyermekeket, hanem minket, felnőtteket is. A kottaolvasás tanulásával egyszerre fejlesztjük a matematikai-logikai intelligenciát, a szeriális észlelést, a ritmikai készségeket. A vokális darabok betanulása során lehetőség nyílik a verbális-nyelvi, valamint az érzelmi intelligencia fejlesztésére a szövegek alapos tanulmányozásával. Idegen nyelvű dalok esetében pedig az idegen nyelvi tudás is gazdagodik. A hangszereken való játék során fejlődik a kezek mikromozgása, a szem-kéz koordináció, fúvós hangszerek és éneklés esetében a tüdő kapacitása és a rekeszizom is. A próbákkal a zenészek állóképessége és koncentrációja is nő. A hatékony munka érdekében fegyelmezettekké válnak. (Kivéve, amikor mégsem, mert ilyen is van, és olyankor is nagyon jól érezzük magunkat. 😊). A zenekari próbák során ugyanabban a térben és időben van szükség inter- és intraperszonális készségekre. Ilyenkor az érzelmi intelligencia fejlesztése is automatikusan megvalósul. Mindig mondom a zenészeimnek: nem elég külön tudni a darabokat eljátszani, azokat EGYÜTT kell tudni, és együtt kell tudni JÓL előadni. Megkerülhetetlen, hogy igazodni tudjunk egymás tudásszintjéhez, személyiségéhez, temperamentumához. Meg kell tanulnunk csapatban dolgozni, odafigyelni a másikra, hogy zenei tudásunk, időnk, energiánk ne szétforgácsolódjon a próbaidőszakban, hanem hatékonyan összeadódjon szuper koncertélményekben. Tudományos kutatások sora igazolja a zene jótékony hatásait, és azt, hogy a lehető legkreatívabb eszköz gyermekeink legkomplexebb és legátfogóbb fejlesztésére.
Azonban ha mindez nem is lenne, akkor sem lehetne figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy a zene egy olyan univerzális nyelv, amelyet mindenki megért, s amely közelebb hozza egymáshoz az embereket, hidakat épít, közösséget és értéket teremt, gyógyít és felemel.
Mi a Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnáziumban ezen dolgozunk, és várjuk újabb zenészek csatlakozását közösségünkhöz.
Üdvözlettel,
Pál Alexandra
művészeti vezető, zenetanár, karnagy

