Az elmúlt hetekben egyik kedden iskolánk vendége volt Rohonyi Gábor televíziós- és filmrendező, akinek, többek között, az M. Kiss Csabával jegyzett Brazilok című nagy sikerű alkotását csak nagyon kevesen nem látták – még. A filmes szakember a 12.-es médiafaktos diákok meghívására érkezett, akik a szervezésért (Rohonyi Simon), plakátmunkáért (Baróti Fruzsina), az interjúkészítésért (Kéri Hanna, Lovas Laura) és a beszélgetés rögzítéséért is felelősek voltak (Simon Dárius, Balázsi Hanna).

A rendezőtől hallottunk az indulásról, az első filmes kísérletekről és a pálya ellentmondásairól, szépségéről. Beszélgettünk a reklámkészítésről, korai nagyjátékfilmjéről a Konyec-ről, de mindenekelőtt a Brazilokról, ami nem olyan régen médiaérettségin vizsgafeladatként is szerepelt. Kulisszatitkokat mindig jó hallani, ez esetben pedig igazi szociológiai tanulmányút volt végigkísérni gondolatban a filmet az ötlettől a kivitelezésen át a fogadtatásig, amellett, hogy a filmes szakma háttermunkálataiba is bepillanthattunk. Szóba kerültek a sorozatok, a filmzene, de hasznos tanácsokat kaptak a diákok arra az esetre is, ha a filmes szakma valamely területén szeretnének elhelyezkedni, a rendező folyamatos tevékenykedésre és a gyakorlati lehetőségek feltérképezésére biztatott mindenkit. A diákok is feltehették kérdéseiket, oldott, jó hangulatú beszélgetéssel telt ez a másfél óra. Az erről készült anyagot médiatanulmányainkban is tudjuk használni majd.

A 12. évfolyam médiafakultációs diákjai Bancsik Ágnes tanárnő vezetésével