„Mindig lehetetlennek tűnik, mielőtt megcsinálod.” Nelson Mandela idézetét választottuk adománygyűjtő profilunk hívó szavának, és még most is alig hisszük el, hogy sikerült teljesíteni a kitűzött célt, elértük, sőt,  meg is haladtuk a 100 ezer forintos célösszeget.

Alulról jövő kezdeményezésként az UNICEF színeiben nevezett osztályunk 12 tanulója a Vivicitta futásra, vállalva ezzel azt, hogy a nehéz körülmények között élő gyermekek számára gyűjt adományokat. Az adománygyűjtésben az egész osztály részt vett. Elkészítettük a profilunkat az UNICEF oldalán, megosztottuk minden létező közösségi felületen. Kampányoltunk otthon és az iskolában. Az UNICEF önkéntesei rengeteg ötlettel, biztatással, és osztályfőnöki óra keretei közötti foglalkozással segítettek bennünket. A verseny napjáig 108.000 Ft-ot sikerült összegyűjtenünk. Az anyagi és lelki támogatásért köszönet illeti szüleinket, rokonainkat, barátainkat, a Gimnázium diákjait és dolgozóit, az UNICEF önkénteseit.

A verseny egy csodás lezárása volt az elmúlt tíz napnak. Minden versenyzőnk célba ért, a fesztiválhangulatban nagyon jól éreztük magunkat. Közben megtapasztalhattuk, hogy az önzetlen segítségnyújtás tiszta öröm forrása tud lenni. És hogy jövőre újra belevágunk-e? Ez nem kérdés!

9.A

Ha még nem tetted meg, látogasd meg adománygyűjtő oldalunkat: megismerheted eddigi támogatóinkat és kommentjeiket, és május végéig adományozásra is van még lehetőség.