2014. november 11-én a Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium adott otthont a Pest Megyei Diáksport Szövetség által rendezett Futsal Diákolimpia, első selejtezőkörének. A megmérettetésen négy gimnázium csapata vett részt, melyek a következők voltak, az elért helyezéseknek megfelelő sorrendben:

1.      Baktay Ervin Gimnázium (Dunaharaszti)

2.      Móricz Zsigmond Gimnázium (Szentendre)

3.      Ferences Gimnázium (Szentendre)

4.      Szent Benedek Gimnázium (Budaörs)

 

A reggel 9 órakor kezdődő sporteseményen közel 50 diák rúghatott labdába, valamint számos tanuló szurkolásával járult hozzá a jó hangulathoz. A mérkőzések során a sportszerű játék mindvégig dominált, a csapatok izgalmas és fordulatokban gazdag meccseket játszottak. A Szentendrei Móricz Zsigmond 12 fős legénysége végül veretlenül jutott tovább a várhatóan november 24-én megrendezésre kerülő középdöntőbe.

A csapat minden elismerést kiérdemelve képviselte a Gimnáziumot, valódi csapatként egymást segítve ért el egy győzelmet és két döntetlent, 9 rúgott és 5 kapott góllal. A 9 gólból 6-ot Kisfalvi Milán lőtt, amely említésre méltó teljesítmény, reméljük a jó formát sikerül megőrizni a középdöntőig. Gimnáziumunk válogatottját a csoportból csak a Dunaharaszti rendkívül jól szervezett csapata előzte meg két ponttal, akinek ezúton is gratulálunk és további sok sikert kívánunk a versenysorozathoz.           
Csapatunk tagjai: Polyák Attila, Ruzicska Ábel, Harangozó Róbert, Oblath Ádám, Fodor Tamás, Bán Kristóf, Füller Gábor, Petrás Krisztián, Kisfalvi Milán, Kisfalvi Máté, Dombai Bence, Major Ábel. Felkészítő tanár: Özvegy Tamás