Filmekről, forgatásokról, sikerekről– interjú Kézdi Klementinával, iskolánk volt diákjával, a Mindenki c. Oscar- díjas produkció egyik felvételvezetőjével, a Testről és Lélekről című film  asszisztensével.

Készítette: Fügedi Zsófia, 9. b, média tagozat

 

Először is szeretnék gratulálni a sikereidhez, szerintem mindenki számára példaértékű lehet. Hogyan kezdődött a filmes pályafutásod? Mikor döntöttél úgy, hogy ezzel szeretnél foglalkozni?

Köszönöm a megkeresést! A nővérem lyukat beszélt a hasamba, hogy jelentkezzek a Média OKTV-re, amikor tizenegyedikes voltam. Az esszé mellett készíteni kellett egy kisfilmet – ami borzalmas lett – de valahogy éreztem, hogy tetszik ez a filmes dolog.  Rendező, operatőr nem szerettem volna lenni, mert nem éreztem magam benne olyan jónak, de a "forgatás" összeszervezése nagyon bejött. Nőverem akkor már a Színház- és Filmművészeti Egyetemre járt és bemutatott Molnár Dánielnek, aki gyártásvezetőnek tanult az egyetemen. Elkezdtünk beszélgetni, hogy mi is az a filmezés, milyen részlegek vannak és látta rajtam a lelkesedést és elhívott egy forgatásra.  A Nekem Budapest c. diplomafilm volt ez, itt döntöttem el, hogy ez az én utam.

 

Igen, az mindig nagyon sokat segít, ha az álmaid elérésében egy szakmabeli is segít, mind a gyakorlati, mind a lelki háttérmunkában. A gimnázium miben segített, hogy elérd álmaidat?

Az osztályfőnököm, Elszeszer Valéria és Kerezsi Csaba igazgató nagyon sokat segítettek az OKTV-s felkészülésemben. Rengeteg szakirodalmat ajánlottak, amiből készültem, ennek köszönhettem a jó helyezésemet. Később belelkesültem és elindítottam a gimiben egy filmklubot, amiben szintén támogatott a suli.

 

Az iskolai filmklubon kívül volt már egyéb tapasztalatod ebben a világban, mikor az egyetemre bekerültél?

Igen. Az első film, amiben segédkeztem az említett Nekem Budapest c. film volt. Majd nyáron forgattam egy nagyjátékfilmet, Act/or címmel. Itt még csak kellékes voltam. A tizenkettedik évem alatt néha hétvégén besegítettem pár színműs vizsgafilmbe is. Ezeken betekintést nyertem, hogy milyen is a filmes légkör, milyen egy igazi filmforgatás.

 

 Ezek gondolom sok élményt és tapasztalatot nyújtottak és még inkább tereltek a filmes világ felé. Ezután hogyan sikerült bejutni a Színház- és Filmművészeti Egyetemre? Milyen részekből állt a felvételi?

Nagyon szerencsésnek tudhatom magam, hogy egyből gimnázium után bekerültem az egyetemre. Hatalmas a túljelentkezés, és inkább a nagyobb élettapasztalattal rendelkezőket veszik fel, akikben látják az elhivatottságot.

Háromfordulós volt a felvételim. Az első forduló egy műveltségi teszt volt, ahol bármire rákérdezhettek. Ehhez rengeteg szakirodalmat, szépirodalmat olvastam, megnéztem az "alap filmeket" és majdnem minden hétvégén színházba jártam. A második fordulón kaptunk egy kisjátékfilmet, amit gyártás szempontjából kellett elemezni, azaz, hogyan készítetted volna el / elő a filmet a forgatásra. A harmadik fordulóban beszélgetés volt a filmes szakma nagyjai előtt, ahol az előző két fordulóban adott válaszaidra kérdeztek rá. Meg persze,  a személyes motivációra, hogy miért is szeretnéd ezt a szakmát.

 

És azután, hogy te magad is átélted ezt, mit ajánlasz annak, aki szintén erre az egyetemre szeretne jelentkezni?

Először is, ha filmes szeretnél lenni, előtte mindenképpen menj el egy forgatásra, mert nem is olyan, mint aminek az ember elsőre gondolja. Ha jól érezted magadat, akkor mindenképpen kezdd el az alapműveltségedet bővíteni: szakirodalom, szépirodalom, zene, film, színház, politika. Fontos, hogy ne csak a régi dolgokkal legyél tisztában, hanem a kortárs művészettel is. Ha a rengeteg felkészülés után is azt érzed, hogy még nem tudsz eleget, mert nem elég egy emberöltő a tudás megszerzéséhez, akkor jó úton jársz!

 

Ezen kívül még milyen előnyökkel, tulajdonságokkal kell rendelkeznie annak, aki hasonló pályát szeretne választani? Ki alkalmas a filmezésre?

Az első és legfontosabb, hogy szeressen bele a filmezésbe. Innen kezdve nem lesz semmi sem olyan nehéz és fárasztó. Gyártásvezetőként fontos a jó kommunikációs-, problémamegoldó-, szervező készség.  Át kell látnod logisztikailag, pénzügyileg és persze kreatív módon is a projektet. Itt meg kell találnod a középutat, ami mindenkinek az igényeit ki tudja elégíteni. Egy forgatáson te leszel mindenkinek a főnöke, egyben az anyukája és a legjobb barátja. Fontos, hogy ne ijedj meg a problémáktól, a kritikáktól, mert mindenki hibázik, de ha tanulsz ezekből nem lesz többé előtted semmilyen akadály sem, amit ne tudnál leküzdeni. Merj új dolgokat vállalni és sose szégyellj kérdezni, ha nem tudsz valamit. A filmezés nagyon gyakorlati szakma, ezt tankönyvekből nem tudod megtanulni.

 

Az egyetem során mi volt számodra a legnagyobb kihívás?

Kivívnom a szakmai elismerést. A korom miatt sokan nem hittek bennem. Azért valljuk be, egy huszonéves "kislány" dirigál a stábnak és mondja meg, hogy mit lehet és mit nem, mire van pénzünk és mire nincs, nem könnyű egy "zöldfülűtől" elfogadni.

 

És ezzel a sztereotípiával, illetve a többi nehézséggel együtt, miután megszerezted a diplomád, hogyan tudtál elhelyezkedni, munkát találni?

Az egyetem alatt sokat dolgoztam. Elvállaltam vizsgafilmeket, kisjátékfilmeket, nagyjátékfilmekben kisebb pozíciókat. Másfél évig egy producer mellett voltam személyi asszisztens. Sok embert megismertem az egyetemi évek és a munkáim alatt. A jó filmes szakember szájhagyomány útján terjed. Így kaptam lehetőséget, hogy gyártásvezetője lehessek a Paraziták a Paradicsomban c. nagyjátékfilmnek, aminek most ​volt​ az utolsó forgatási napja.

 

Hogyan folyik egy filmforgatás?

Minden filmforgatás más. Mindig nagy a pörgés. Pár nap szükséges, amire összeszokik a stáb. Ilyenkor mennek a közös poénkodások, nagy beszélgetések, barátkozások, megismerjük egymás szokásait, nyavalyáit. Persze ugyanúgy születnek konfliktusok is, ha hosszabb ideje össze vagyunk zárva.

Én nagyon szeretem az olyan forgatásokat, ahol leköltözünk vidékre. Ilyenkor tényleg együtt lélegzik a csapat és egy nagy családdá alakulunk.

 

És ehhez kapcsolódva: hogyan sikerült bekerülnöd Deák Kristóf filmjének stábjába?

Molnár Dániel, akinek mindent köszönhetek, ő volt a gyártásvezetője a Mindenkinek. Ő kért fel engem és akkori osztálytársamat, Farkas Ádámot a felvételvezetői pozícióra. Előtte már több vizsgafilmet elkészítettünk így hármasban, szóval egy jól összeszokott csapat voltunk.

 

A Mindenki a rövidfilm kategóriába tartozik, mennyi idő az elkészítése egy ilyen filmnek?

Egy rövidfilm elkészítési ideje körülbelül egy év. Először elkészül a forgatókönyv, majd a rendező, a producer és a gyártásvezető összeállítja a stábot​, kiválasztják a szereplőket, megtalálják a helyszíneket. A forgatás forgatókönyvtől függően pár nap. ​Ezt követi a vágás, fényelés, hangutómunka.

 

A visszajelzések alapján igen jól sikerült a film, Oscar-díjat is nyert, ami óriási elismerés. Esetleg számítottál arra, hogy ilyen nagy sikere lesz a filmnek?

Tudom, hogy a mostani sztorim így a sikerek után elmesélve vicces lesz. A forgatás elég alacsony költségvetésű volt, ezért sokunknak több szerepet is kellett vállalnia a forgatáson. Nekem van egy kicsi-kocsim (aminek nem csak ez a film, de rengeteg más vizsgafilm is köszönheti a technikák, kellékek szállítását). A kocsimat egy esős napon, egy tizenkét órás forgatás után telepakoltuk ezer meg egy iskolai asztallal, székkel, dobogóval és fáradtan beültem a kocsiba és mondtam a társamnak, hogyha ez a film megnyeri az Oscart, akkor muszáj lesz megköszönnöm a megszokott 'anyukám-apukám' mellett a kicsi kocsimnak is.

Viccet félre téve, mindenki poénkodik az Oscar-díjjal, de igazán senki sem számít rá, mert ez a filmesek legnagyobb áhított díja, amit egész életed alatt el szeretnél érni.

 

Nektek pedig sikerült is, ráadásul szinte pályafutásod elején. Egy Oscar-díjat nyert film után már a szereplőnek, készítőknek szinte egyenes út külföld és a sztárokkal való munka?

 

Sajnos ez nincs így. Mivel mi egy kicsi ország vagyunk, így nálunk sokkal nagyobb öröm egy ilyen díj elnyerése. Nem fognak külföldről felhívni, hogy "hallottuk, hogy Oscart nyertetek, gyertek velünk dolgozni". Az Oscar-díj nem biztosíték a további filmes sikerekre. ​

 

De mégis, milyen mértékben változtatta meg az életedet, hogy Oscar-díjat nyert a Mindenki, illetve, hogy a másik film, amin dolgoztál, a Testről és Lélekről című film (Enyedi Ildikó rendezésében) pedig Arany Medvét?

Ezek a díjak pozitív visszajelzést adtak a munkámról, hogy jó úton járok. Az említett filmekben nem voltam vezető pozíciókban, így a siker szele nem engem ért közvetlenül. Szeretek a háttérben maradni a munkámból adódóan, nem vágyok a nagy hírverésre. Persze minden gratuláció nagyon jól esik és remélem büszkék rám azok, akik segítettek eljutni odáig, ahol most vagyok.

 

 

2017. május