A 11. évfolyam magyar faktosai nyitották meg a gimnázium aulájában felállított kiállítást, amely október ötödikéig tekinthető meg.  Az öt terjedelmes hirdetőoszlopon végigkövethetjük Móricz Zsigmond földi pályafutását, és műveinek az utóéletét.

Érdekes család volt az övék: a legkisebb fiú elvette a királykisasszony-papkisasszonyt, és mind a kilenc gyereküket taníttatták. Legidősebb fiuk kora gyerekkorától írónak készült. Ugyan voltak hullámvölgyek az iskolai pályafutásában, de mindvégig kitartóan ragaszkodott tervéhez. Író lett, nem is akármilyen. Lakóhelyéül Leányfalut választotta, gyakorta átutazott, megfordult Szentendrén is. Regényeinek és színdarabjainak történetei és szereplői hűen mutatják a XX. század magyar világát. Sokféle írói tevékenysége alapján– írt haditudósítást, vígjátékot, szerkesztett folyóiratot, a Nyugatot és a Kelet népét, fiatalokat támogatott, egy keveset politizált és népszerűsítette az olvasást – méltán az egyik legkedveltebb és legolvasottabb írónk máig.

A kiállítás szövegét és képeit Szilágyi Zsófia, a Szegedi Egyetem tanszékvezető professzora, a Móricz Zsigmond Társaság elnöke állította össze. A tablókat Leányfalu Önkormányzata készítette.

A kiállítás anyagából feladatlap készült, a kérdésekre adott válaszokat a magyartanárok gyűjtik össze, értékelik, és irodalom osztályzat jár érte.

Képek a kiállításról