Beszámoló – On-lion nyelvi verseny angol nyelből

            A tavalyi év után az idén is megrendezésre került az on-lion nyelvi verseny, mely egyike a legújabb országos szinten elérhető online versenyeknek. A résztvevőknek idén is olyan „puzzle” jellegű feladatokat kellett megoldaniuk, ahol a nyelv és a nyelvtan mellett szerepet kapott a célnyelvi kultúra ismerete is. A 2015-ös év témaköre Skócia volt.

            Gimnáziumunkból idén a tavalyinál is többen, közel 40-en vállalták a 2 fordulóból álló megmérettetést angol nyelvből. Közülük több tanulónk is igen magas pontszámot ért el. A népszerűség – a jutalomolvasmány mellett- az érdekes feladványoknak volt köszönhető, melyek során élménnyel és tudással gazdagodhattak a diákok.