A Magyar Országgyűlés 2017-ben határozatba foglalta, hogy minden év február 22-én megünnepeljük a magyar parasport hagyományait és sikereit. Ennek szellemiségében 2025. február 24-én iskolánkban is megrendezésre került a Magyar Parasport Napja, amelyet Mihály Norbert, a FODISZ referense, és Özvegy Tamás, gimnáziumunk pedagógusa szervezett.
Az eseményen a Móricz Zsigmond Gimnázium 7. S osztályos tanulói és a Cházár András EGYMI Tagintézmény diákjai vettek részt, akik nagy lelkesedéssel csatlakoztak a programhoz. Az eseményt Kerezsi Csaba iskolánk igazgatója nyitotta meg, aki egy Bárczi Gusztáv Általános Iskolából érkező diákkal tandembiciklin gurult a megnyitó helyszínére, ezzel is hangsúlyozva az elfogadás és a tisztelet fontosságát és szimbolizálva a két tanintézmény között kialakulófélben lévő hosszútávú együttműködést.
A nap aktív része játékos bemelegítéssel kezdődött, melyet különböző érzékenyítő sporttevékenységek követtek. A diákok kipróbálhatták a zsinórlabdát, kerekesszékes pontszerző játékot, valamint egy LED-es falmászó pályát is. A program során a résztvevők nemcsak a mozgás örömét élhették át, hanem megtapasztalhatták az összetartozás és a közös játék erejét is.
Az esemény sikerességét a diákok nyitottsága, kitartása és egymás támogatása bizonyította. Az idei Magyar Parasport Napja is jól rávilágított arra, hogy a közös élmények és az elfogadás együtt még erősebbé teszik a közösséget.
Az alábbi videóban összefoglaltuk a nap legemlékezetesebb pillanatait: