2011. február 11-én, pénteken különleges esemény helyszíne volt iskolánk könyvtára…

Az új, modul-rendszerű filozófia óra keretében Fellner Máté tanár úr meghívására Farkas Katalin, a CEU (Közép-európai Egyetem) rektorhelyettese és filozófia tanszékének professzora tartott előadást a 12. évfolyam humán tagozatos osztályának. A hallgatósághoz számos érdeklődő csatlakozott az évfolyam más osztályaiból, sőt a 11.B osztályból is.

A téma sokak számára ismerős lehetett a Mátrix című filmből: honnan tudhatjuk biztosan, hogy a világ, amelyben élünk a valóság, és nem csak álmodjuk vagy nem egy számítógép által vezérelt virtuális világ rabjai vagyunk. A problémát, „szkeptikus hipotézis” néven, régóta ismeri a filozófiatörténet, és máig komoly vitákat gerjeszt a téma kutatói között. Az előadás – amely egyben betekintést nyújtott a filozófia módszertanába, könyörtelen logikájába – nem is hagyta hidegen a hallgatóság tagjait, akik számos kérdéssel, hozzászólással igyekeztek zavarba hozni az előadót. Farkas Katalin derekasan állta a sarat, ugyanakkor az is nyilvánvalóvá vált, hogy a filozófia nem a végleges válaszok és megkérdőjelezhetetlen igazságok tudománya. Vannak, akik kritizálják emiatt, de talán épp ezzel nyit teret az önálló gondolkodás, az egyéni felfedezések számára. 

A professzor asszony honlapja

{kepek}stories/2011_02/farkaskata{/kepek}