A Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium projekthete alkalmából, mi, médiaszakos kilencedikes diákok a Népszava című újság szerkesztőségét indultunk meglátogatni 2016. november 17-én.

A reggeli hideg a nap folyamán sem változott, ez a zord idő kicsit lehangolt minket. Amikor megérkeztünk az épülethez, egy egyszerű panelházhoz érkeztünk, míg mi egy felhőkarcolóhoz hasonló építményre számítottunk. „Azt hittem, hogy olyan lesz, mint a filmekben.” –súgta az egyik diák a másiknak a lépcsőkön felfelé haladva. Beléptünk egy számunkra berendezett szobába. Helyet foglaltunk, majd a főszerkesztő helyettes, Simon Zoltán érdekes dolgokat mesélt az újságról.

Fél órával később az egy szinttel lejjebb lévő szerkesztői szobába zsúfolódtunk be. Az újságírók tollal a kezükben átbeszélték az aznapi témákat, a jól sikerült cikkeket, majd áttértek a másnapi lap teljes anyagára. Figyelmesen hallgattuk az érdekes információkat, tekintetünket egyik felszólaló szerkesztőről a másikra vetve. A megbeszélés után Németh Péterrel visszatértünk a tágasabb terembe. A főszerkesztő kíváncsian várta a kérdéseinket. Néhány bátor osztálytársam élt a lehetőséggel, a főszerkesztő pedig hosszasan, részletekre kitérően válaszolt nekünk. Amikor elfogytak a kérdések, Németh Péter azzal búcsúzott tőlünk, hogy nyáron gyakornokokat vesznek fel az újsághoz, és szívesen várnak minket is. Simon Zoltán kísért ki minket a szerkesztőségből, út közben további részleteket mesélt a gyakornoki munkáról.

Hazafelé menet az ajándékba kapott Népszava újságot lapozgattuk át. Otthon a nap folyamán szerzett információkon gondolkodtam. Ez a látogatás egy nagy élmény volt számomra.

                                                                                                                                                                                                                          Varga Dorottya

Képek a látógatásról