Kedves Szülők, Tisztelt Támogatóink!

 

A Móricz Gimnáziumban immár hagyomány, hogy a Szülői Közösség -együttműködve a Gimnázium Alapítványával- minden évben támogat egy olyan fejlesztést, amely a diákok érdekeit szolgálja. Azt, hogy mit fejlesszünk, a szülők döntik el. Így újítottuk fel a könyvtárat, hoztuk létre a művészeti szaktantermet és az iskola előtti kerékpártárolót. Idei évben a 300-as szint mosdóinak felújítása a cél.

Egy rendhagyó sétára várjuk június 11-én, 18,00 órakor azokat az érdeklődőket,

·         akik megtekintenék a gimnázium napos oldalát, megnéznék milyen egy igazi európai iskola,

·         akik megtekintenék az árnyékos oldalt is, azt, amit ritkán szoktunk megmutatni,

·         akiknek elmondanánk terveinket,

·         akik beszélgetnének az iskoláról, elmondanák jobbító szándékú észrevételeiket vagy egyszerűen csak szeretnének kérdezni és beszélgetni.

Kiket várunk?

·         elsősorban jelenlegi és leendő diákjaink szüleit,

·         az iskola iránt elkötelezett valamennyi támogatónkat.

A kb. egy órás rendhagyó séta végén szerény vendéglátás mellett beszélgethetünk egymással.

A felújítás támogatására egy ún. „csempejegyet” tervezünk. Ennek megvásárlásával (500 Ft/db) támogathatják terveinket. A csempejegy munkaidőben bármikor megvásárolható az igazgatói titkárságon. (Természetesen a rendhagyó séta alkalmával is lesz lehetőség belőle venni.)

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!