2010. március 18-án, csütörtökön délelőtt a Móricz Gimnázium fennállása óta az eddigi legmagasabb rangú vendégét fogadhatta, Őkirályi Fenségét, Kamilla, cornvalli hercegnőt …

Dr. Sólyom László Köztársasági Elnök Úr meghívására 2010. március 17-20. között Magyarországra látogatott a brit trónörökös, Károly, walesi herceg és felesége, Kamilla, cornwalli hercegnő.

2010. március 18-án, csütörtökön 11,30 és 12:05 között a hercegnő programja a Móricz Zsigmond Gimnáziumban volt. A magas rangú vendég a szentendrei középiskolák, iskolánk, a British Council és a magyarországi Brit Nagykövetség együttműködéseként létrejött Interaktív kiállítást tekintette meg. Több hónapos előkészületek előzték meg a látogatást, a British Council és a Gimnázium által ajánlott program folyamatosan alakult, formálódott. A tervezésben Greg Dorey brit nagykövet úr, Simon Ingram-Hill úr, a magyarországi British Council igazgatója és Simon Andrea igazgatóhelyettese személyesen is részt vett. A külügyminisztérium, a köztársasági elnöki hivatal, a köztársasági őrezred többször mérte fel és biztosította a látogatás előkészületeit. A gimnáziumból az igazgató úr, igazgatóhelyettes asszony és Dénes Viktória tanárnő készítette elő a programot. A szigorú biztonsági előkészületek utan körülbelül 200 diák láthatta a brit trónörökös feleségét, találkozhatott vele, sőt sokuk beszélgethetett is a hercegnővel. Miután Kamilla hercegnő diplomáciai autókonvoja megérkezett, a szinte hermetikusan lezárt gimnáziumépület elé, diákjaink tapsolva, integetve üdvözölték. Az épületben Kerezsi Csaba igazgató úr és Ingram-Hill úr köszöntötte. Először a szentendrei középiskolák Rivers of the World projektjének alkotásait tekinthette meg: a londoni Temze fesztivált is megjárt képekről elbeszélgetett móriczos (Juhász Eszter Sára – 10. E) és ferences diákokkal, ezután a projekt honlapját mutatták be neki (Kaszás Zsófi, 10. C). Ezután a hercegnő egy interaktív környezetvédelmi tanórán vett részt, melyen szentendrei középiskolások szerepeltek, a foglalkozást a BC klímanagykövetei tartották. A teremből kijőve megtekintette a Bagó Ákos formatervező által tervezett, 9. C osztályosok által (Pollák Vera 11. b oszt. tanuló festménye alapján) elkészített 2 x 2 méteres, kb. 5 000 PET-palack kupakjából elkészített képet, sőt az utolsó hiányzó kupakokat ő helyezte el a műalkotásban. Ezután megnézte a BC klímairodáját, itt is elbeszélgetett a diákokkal. A félórás program végén beírta nevét az iskola vendégkönyvébe, az igazgató urak (BC-é és Móriczé) elköszöntek tőle és ő is elmondta, hogy rendkívül jól érezte magát a rendezvényen, megérintett az iskola vidám, kedves légköre. A Gimnázium előtti lezárt parkoló köré a távozására már kisebb tömeg gyűlt össze, integetve szállt be autójába és távozott a forgalomtól elzárt Kálvária úton. Valamennyiünket, akik találkoztunk Vele elbűvölt a hercegnő kedvessége, előkelő közvetlensége és érdeklődése. Az egyik leggyorsabban elszálló, és mégis legtartalmasabb, legmaradandóbb élmény volt ez a fél óra valamennyiünknek, különösen azoknak, akik személyesen is megismerhettük, beszélhettünk vele.