A 12. e a Pilisben
Október 12-én, a 12.E osztály kis csapata nagy kalandra szánta el magát. Miközben megmásztuk a patakmedret, mindig mélyedésből mélyedésbe, szikláról sziklára lépkedve, rengeteget nevettünk. A szóviccek és sztorizgatások mellett elengedhetetlen volt minden áthajló fánál, vagy kiálló gyökérnél megállni és kattogtatni fényképezőinket.
A szakadék tetejét elérve nem sokat üldögéltünk, épp csak szusszantunk egyet, aztán folytattunk utunkat. Az Árpád várhoz már nem vezetett kiépített út, csupán saját orrunk és persze osztályfőnökünk után mehettünk. Megérte, egy, a turisták által még nem nagyon felfedezett Árpád-kori várrom falmaradványai közt költhettük el ebédünket, miközben a több száz éves épület maradványain üldögéltünk.
Végső célunk eléréséhez már komolyan erőfeszítésekre volt szükségünk, ám utunk végén rájöttünk, megérte. A Föld „szívéhez”, „szívcsakrájához” érkeztünk meg a Rám-hegyre. Ugyan egyikünk sem nagyon hisz a kő varázslatos tulajdonságában, mégis rendkívüli pillanat volt itt lepihenni, és csak süttetni magunkat az őszi nap utolsó langyos sugaraival.
Nem volt hosszú túra, igazából nem történt semmi nem-mindennapi, és még csak nagyon sokan sem voltunk, mégis számunkra talán az egyik legemlékezetesebb kirándulás lett. Köszönjük ezt Tóth István tanár úrnak.
Szöveg: Cseri Panka 12. e
Fénykép: Léránt Zsófi 12. e